kulinaria
Menü
 
Kapott receptek+történet

 

Receptek+történet
 
 
Ezt a receptet, egy kedves idős hölgytől kaptam, kb.7 éve. Nagyon jóleset, hogy megosztotta konyaművészeti titkait. Ahogy beszélgettünk, és egyre jobban belemerültünk a csevejbe, egy idő után a kettőnk között lévő korkülönbség eltűnt. Kiderült az is időközben hogy, ezt a receptet még a nagymamájától tanulta az édesanyja, és ez a hagyomány generációról generációra át lett örökítve.
Az idős hölgy, kihúzta a fiókot, s előhúzott, bár egy kicsit kopottas, de mindenképpen értékes könyvet, amit még a régi magyar nyelvezettel íródott.
A könyv, kiadási éve 1890-es.Régi hagyományok fontosak, és az is hogy értékes dolgokat ne dobjunk a süllyesztőbe, és az is fontos hogy ezeket felhasználva, a modern kor szellemével ötvözve átörökítsük az utókornak.
 
A patinás recept hagyományos elkészítési módja:(forrás Váncza süteményes könyv)
 
Női szeszély
 
Hozzávalók:
12dkg vajat 4 tojás sárgájával,4 kanál czukorral habosra keverünk,majd 2ek.tejet 25dkg liszttel jól elkeverjük,majd 1 csomag sütőport hozzáadva,könnyű tésztává keverjük. A tésztát a tepsibe egyenletes vastagon kiöntjük, s baraczkízzel  megkenjük s a 6 tojás fehérjéből, s 1 kis kanál ecettel és 20dkg ciromos porczukorral készült kemény habbal a tésztát bevonjuk. Sütőben enyhén sütjük.
 
Citromos cukor:1 citrom reszelt héja, a cukor egy részével eldörzsöljük utána a többihez hozzáadjuk.
 

 

Különös gyümölcsös öntet
 
Szilveszter napja volt, bár úgy indult a nap mint a többi de mégis jó kedvünk volt abban a tudatban, hogy ma este kicsit kikapcsolunk, elkezdjük az új évet, új tervekkel, új feladatokkal persze vidámsággal fűszerezve.
Baráti társaságban, házi szilvesztert tartottunk, persze nem maradhat ki a főzőcskézés, sütkérezés sem. Sasáék malacot sütöttek, mi is vittünk minden féle Pazar finomságot. Kb. 10 óra lehetett mikor a hangulat kezdett felívelni, egyre nagyobb lett a lárma, kacagás meg miegymás. S mikor kint voltunk a konyhában, és beszélgettünk, akkor kaptam ezt a nagyon érdekes receptet.
 
Ezt az öntetet, leginkább piskóta mellé, palacsintához sodó helyett ajánlom, a recept egyszerű, de mégis a hétköznapi finomságokat bearanyozva, meglephetünk bárkit, aki szívesen fogadja.
 
Hozzávalók:
 
Kompót vagy konzerv gyümölcs
Tejszínhab
Baracklekvár
Fahéj
liszt a sűrítéshez.
 
Elkészítés:
 
Beletesszük a lekvárt , a tejszínt ,a kompótot a fahéjat, megkeverjük lassú tűznél, besűrítjük egy kis liszttel , és kihűtés után máris fogyasztható.
 
 
 
Karácsonyi mézeskalács története
 
Feltehetőleg 5 éve kaphattam a receptet, számomra ez az élmény fontos mert, mikor a hetes óvodában töltöttem a gyakorlati időmet, sok kis angyalkával áldott meg a sors, ezt máig sem feledem. Csupa aranyos kis ember, tele szeretettel, tele kíváncsisággal. Csoportunkban 17 kisgyerkőc volt, és ép akkor készültünk a karácsonyra, sok csillogó szempár nagyon jó érzés volt. Szívem szerint mind magammal vittem volna, de sajnos ez nem volt lehetséges, bár egy pici darabot máig is őrzök belőlük és ez a „drága” darab mindvégig velem marad.
Gyerekekkel közösen sütöttünk és akkor kaptam, ezt a receptet a konyhás hölgytől.
 
Hozzávalók:
50 dkg liszt
20 dkg cukor
3 ek. méz
2 egész tojás
6 dkg zsír vagy vaj
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 dl tej
1 kis kávéskanál fahéj
 
 Elkészítés:
A lisztet a cukorral, zsírral  2 tojással jól eldolgozzuk, majd hozzáadjuk , a többi hozzávalót( méz, fahéj tej) hozzáadjuk, a szódabikarbónát ettől puha marad a tészta, majd addig dolgozunk a tésztán, amíg jó nem lesz. Formákkal kiszaggatjuk. Díszíthetjük cukormázzal, de nem fontos.
 

Egyszerű alma fánk

 

Az idejét nem tudom pontosan meghatározni, de feltehetően 2 éve történt mikor barátnőmmel beszélgettem, és megismertem édesanyját, akkor kaptam ezt a olcsó praktikus receptet,mivel édesanyja tanasi asszony volt ezért, ismerte az ízes hagyományokat, és ezzel a bölcsességgel ajándékozot meg, Mindenkinek ajánlom a receptet, aki idő szükében van, aki most kezd a szakácsművészettel ismerkedni, és annak aki vágyik valami egyszerű de mégis ízletes finomságra.

 

Hozzávalók:

6 alma

fahéjas cukor

liszt amennyit felvesz

1 tojás

zsemlemorzsa, hogy a levet kicsit megfogja

olaj a sütéshez

 

Elkészités: Összekeverjük a hozzávalókat ,lereszeljük az almákat meghintjük fahéjas cukorral kicsit kinyomkodjuk hozzáadunk annyi lisztet amennyit felvesz(ne legyen kemény formálható álagú legyen, de ne legyenkemény) hozzáadjuk a tojást kis zsemlemorzsát, és ezt az almás lisztes tojásos elegyet kicsi fánkokra hengergetjük, majd bő forró olajban aranysárgára sütjük)

 

Lehet tálalni ennhén rászitált porcukkorral, vagy kis lekvárral izlés szerint, ünnepélyessé varázsolhatjuk egy kis vanilia sodóval.

 

Csipetnyi galuska Bákonyi módra(mikróban)

 

Közeli napokban,mikor az őszi napsütés megcsillant a kissé megszáradt leveleken, elindultam dolgozni, és e-közben, tanultam egy nagyszerű emberttől, akitől sok hasznosat tanultam, és máig is tanulok. Nálunk nem csak a munka köteléke, hanem barátság is fűzödött. Haszonos recptjeit fontosnak tartom, leírni, amit a rohanó világ háziasszonyai is bátran elkészíthetnek.

Elkészités:

2 tojás

annyi zsemlemorzsa amennyit felvesz

csipet örölt kömény

csipet vegeta

csipet örölt fekete bors

 

Ezeket mind összekeverjük és mikor az elegy kész,akkor a már megélvő leveshez, vagy alapléhez belszaggatjuk elnyagyoltan, és beteszük a levest a mikróba, mikor kissé megszilárdult, megkeverjük, kiss gombócok lesznek belőle.

Majd betesszük még 1-2 percre és máris kész.

 

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
A blogban még nem található bejegyzés.
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Archívum
A blogban még nem található bejegyzés.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!